Mt 17,1–9

Jézus felvisz három tanítványt egy hegyre. Ő választja ki hármukat, nem ők akarnak „külön menni” Jézussal. Nem azért mennek, mert ők „dicsőíteni akarnak”, még csak nem is ők kérik az Urat (mint Mózes), hogy mutassa meg a dicsőségét. Jézus meg akarja mutatni nekik. Többet, jobbat akar adni, mint amit mi kérni tudunk.

Miért viszi fel őket? Azért, hogy „senkit se lássanak, csak Jézust egyedül”. Megjelenik Mózes és Illés, de ők is vele és róla beszélnek, az Ő szenvedéséről (Lk 9,31). Jézusra mutatnak ők is és az Atya is: „ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok”.

Péter, Jakab és János: a Gecsemáné-kertben is őket hívta maga mellé, hogy virrasszanak és imádkozzanak vele. Ők hárman nagyon szoros közösséget élhettek meg Jézussal – szorosabbat, mint a többiek, de ettől nem lettek nagyobbak náluk. Kapunk mi is olyan ajándékokat, amiket mások nem, de ez nem nagyobbá, hanem alázatosabbá kell hogy tegyen minket. – A Jézussal való szoros közösségbe beletartozik a megdicsőülés hegye és a Gecsemáné is. Az is, amikor Krisztus hatalmát, dicsőségét láthatom, és az is, amikor azt mondja: „a lélek kész, de a test erőtlen”. Amikor áldásokat kapok, megérthetem az Igét, engedelmeskedni tudok, mások is épülhetnek, megtérhetnek, erősödhetnek abból, amit én továbbadtam, és amikor küzdök kísértésekkel, bűnökkel, mások ellenállásával. Ezek mind közelebb juttathatnak Jézushoz, és egyre nagyobbnak láthatom Őt. Így munkálja ki bennünk azt, hogy „senkit se lássunk, csak Őt egyedül”.

Itt kezd beteljesedni az, amiről 16,13-tól kezdve szó van. Péter megvallotta, hogy Jézus „a Krisztus, az élő Isten Fia”, ezt most maga az Atya mondja ki. Jézus beszélt a szenvedéséről – most Mózes és Illés beszél róla, és Jézus ezután elindul Jeruzsálem felé (Lk 9,51), ahol szenvedni fog. Beszélt arról, hogy hogyan kell követni Őt: „… tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét…”, most Ő tanítja a tanítványokat arra, hogy Őt kövessük és ne azt keressük, hogy hol „jó nekünk”. „Jó nekünk ott lennünk”, ahol hívők vannak együtt, akik Róla beszélnek, Őt imádják – de az a cél, hogy ilyenkor is Őt lássuk egyedül, és Őt hallgassuk. És hogy akkor is Őt lássuk és Őt hallgassuk, amikor nincsenek körülöttünk testvérek. Vagy amikor vannak, de nem tudják, mit kell tenniük, mint a többi 9 tanítvány ezalatt. Ők is megtanulják, hogy Jézus nélkül tehetetlenek. Milyen jó, ha egy ilyen helyzetben valaki rá tud mutatni Jézusra, buzdítani tudja a többieket, hogy ne mi erőlködjünk, ne mi okoskodjunk, hanem kérjük el a vezetést, a segítséget – Jézustól. „Őt hallgassátok”, ne a saját ötleteitekhez ragaszkodjatok, ne magatokat tartsátok bölcsnek, hanem tanuljatok tőle. Amire Ő megtanított, azt fogja eszünkbe juttatni a Szentlélek is.

„Őt hallgassátok”: ezt az Atya mondta. A tanítványok arcra esnek – pusztán attól, hogy az Atya szólalt meg. János ugyanígy esik arcra, amikor Krisztust látja meg a mennyben (Jel 1,17). De arcra eshettek azért is, mert megláthatták a saját kicsiségüket, tökéletlenségüket: hogy milyen könnyen tévednek és a maguk jólétét keresik („építsünk három sátrat”). Megrémülnek, és ebből Jézus szabadítja fel őket („ne féljetek”). Amikor az igében Istennel, az Ő szentségével találkozom, meg kell látnom a bűneimet, a fogyatkozásaimat, és nekem is Jézus mondja, hogy „ne félj”.

„Senkinek se mondjátok el”: van, amit Isten csak nekem mond, ami nem arra való, hogy továbbmondjam, hanem arra, hogy én épüljek belőle, legyen még szorosabb a közösségem vele. Lehet, hogy később elmondhatom. Ezt is Ő mutatja meg, és figyelnem kell a vezetésére. Ami a hegyen történt, azt csak addig nem mondhatták el, „amíg fel nem támadt az Emberfia a halálból”. Utána elmondják: „együtt voltunk vele a szent hegyen” (2Pt 1,18), hallottuk, hogy az Atya beszélt vele, „ezért igen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet”. Mi már elmondhatjuk azt, hogy találkoztunk Jézussal, és hogy mi is bizonyosnak tartjuk mindazt, amit Isten mond az Ő Igéjében. Megadja az alkalmakat és a szavakat arra, hogy elmondjuk. Közben hallgassuk Jézus Krisztust, tanuljunk tőle, és figyeljünk az útmutatására, hogy hogyan mondjuk el, hogyan tegyünk bizonyságot úgy, hogy aki hallja, az is csak Őt lássa egyedül.

Mt 16,24–25

Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja.”